Javul a biztonsági övet használók aránya a hazai közutakon

Mindig kösse be magát!Az elmúlt évezred vége óta folyamatosan javul a biztonsági övet használók aránya a hazai közutakon, de még mindig elmarad a legfejlettebb közúti biztonsági helyzettel rendelkező európai országok nem ritkán 98-99 százalékától. – áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közleményében.

Az ORFK-OBB az év végéig ismét felméri a biztonsági öv használatának arányát – amit legutóbb 2018 első félévében vizsgált. Ekkor a biztonsági öv viselésének átlagos aránya 88,5% volt. Érdekes, hogy az autópályákon volt a legmagasabb a használati arány, valamint az első üléseken a bekötési hajlandóság csaknem elérte a 90%-ot, míg a hátsó ülésen utazók mindössze 71%-a kötötte be magát, ami az egyik legalacsonyabb arány volt az uniós tagországok között. A biztonsági gyermekülésben utazó gyermekek aránya 2018-ban meghaladta a 87,8%-ot. Ha ehhez hozzáadjuk a felnőtt biztonsági övvel rögzített idősebb gyermekek csaknem 9,9%-os részesedését, akkor a védtelenül, mindenféle rögzítés nélkül utazó gyermekek részaránya 2,3%-ra csökkent (2015-ben még 20% körüli volt).

 

A passzív biztonsági eszközök, a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer a mai napig a gépjárművek leghatékonyabb passzív biztonsági eszközei. Fontosságukat növeli, hogy a beépített egyéb megoldások is csak akkor fejtik ki kedvező hatásukat, ha az öv (illetve a gyermekülés) a jármű menete során szabályosan rögzítve van.

 

A biztonsági öv viselése mintegy 60%-kal csökkenti a halálos vagy súlyos sérülések kockázatát egy több tucat nemzetközi tanulmányt összesítő elemzés szerint. A biztonsági öv viselése ráadásul a többi utas biztonságát is befolyásolja: az első ülésen ülők több mint kétszer nagyobb eséllyel halnak meg egy balesetben, ha a mögöttük ülő személy nincs becsatolva. A megfelelő és helyesen használt gyermekbiztonsági rendszerek pedig körülbelül 55-60%-kal csökkenthetik a gyermekek halálának vagy sérülésének kockázatát.

 

Vigyázzunk magunkra és egymásra az utakon, vezessünk és utazzunk felelősen, amihez elengedhetetlen gépjárművünk kötelező biztosítása is. Találja meg az Önnek leginkább megfelelőt díjkalkulátorunk segítségével és optimalizálja velünk biztosítási költségeit: https://www.eurorisk.hu/calculation/kotelezo-biztositas-online



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft